thumb
A harmadik részben két téma került a középpontba, elsőként arról vallanak, hogy abarátságban megfér-e az irigység, a második felében pedig arról, hogy miként tartjákegymással a kapcsolatot, illetve, mit gondolnak az online és offline kapcsolattartásról.
Címkék: film
thumb
A második rész első felében saját magukról vallanak kritikusan, arról, hogy milyenbarátok ők, azután pedig az igaz barátság sajátosságait és lehetséges hatásaitfejtegetik, és szóba kerül az érdekből kötött barátság természete is.
Címkék: film
thumb
Az első részben olyan kérdések kerülnek a középpontba, mint a barátság fogalmimeghatározása, mit jelent számukra barátnak lenni, valamint, hogy milyenjellemvonások alapján választják ki a legjobb barátaikat.
Címkék: film
thumb
Az ÖregHarcos egy dokumentumfilm-sorozat életvidám, izgalmas öregharcosokról, akik a nyugdíj után kezdtek bele az önmegvalósításba. Minden epizódban új, izgalmas embereken és történeteiken keresztül döntik meg az öregkorra vonatkozó sztereotípiákat.
thumb
Az ÖregHarcos egy dokumentumfilm-sorozat életvidám, izgalmas öregharcosokról, akik a nyugdíj után kezdtek bele az önmegvalósításba. Minden epizódban új, izgalmas embereken és történeteiken keresztül döntik meg az öregkorra vonatkozó sztereotípiákat.
thumb
Négy fiatal meleg srác elindul feltérképezni, hogyan is éltek a melegek a Kádár-korszakban. Megkeresnek olyan idős, meleg férfiakat, akik hitelesen tudnak beszélni a múltról: rejtőzködésről a család és a kollégák előtt, a titokban tartott találkozóhelyekről, szerelemről, a meleg mozgalom...
thumb
A filmben nyolc ember egy napját követhetjük nyomon a világ hét különböző országában. Egy dolog közös az életükben - Mindannyian illegális drogokat használnak, elsősorban heroint. Ezeknek az embereknek azonban nem a droghasználat az egyetlen jellemzőjük. Saját személyiségük, élettörténetük és...
thumb
Dicsőséges vagy éppen szégyenletes. A hazai történetírás nem fukarkodott a jelzőkkel, amikor a Magyar Tanácsköztársasággal foglakozott, Hetven éven át vagy csak pozitív vagy csak negatív köntösben mutatta be a 133 nap történetét. Ami 1919-ben Magyarország szétszakításával egy időben történt, az...
thumb
Felépülünk(79' 2016)
Öt felépülő kábítószerfüggő mesél az életéről, a függőséggel való küzdelméről gyermekkortól napjainkig.
thumb
A 6 háromszoros olimpiai bajnok vízilabdás halhatatlanná avatása Amerikában.
thumb
Gavrilo Princip a gyújtózsinór vége - Szarajevóban megöli Ferenc Ferdinánd főherceget és feleségét Hóhenberg Zsófia főhercegnőt. Erre várnak az oroszok, a franciák és fél Európa, hogy hozzákezdjenek értelmetlen háborújukhoz, tönkretegyék Európát és minden értéket, ami az előző 50 év alatt...
thumb
A MENJEK/MARADJAK független, magyarországi produkcióban készülő dokumentumfilm-sorozat a kivándorló, illetve elvándorolni vagy éppen hazatérni készülő magyarok, az „új mobilitás” képviselőinek élettapasztalatait, motivációit és dilemmáit mutatja be személyes történeteken keresztül, párhuzamos...
thumb
A film soha nem látott őszinteséggel, exkluzív, kulisszák mögötti felvételekkel meséli el a magyar labdarúgó válogatott EB-kvalifikációjának történetét. Muhi Pires András rendező-operatőr csapattaggá vált, a 90 forgatási nap során minden edzésen, taktikai értekezleten, mérkőzésen a focisták...
thumb
ÖregHarcos(14' 2016)
Az ÖregHarcos, egy kis dokumentumfilm három életvidám, izgalmas öregharcosról, akik a nyugdíj után kezdtek bele az önmegvalósításba. Szeretik az életet, festenek, táncolnak, egyetemre járnak és mindezzel segíteni szeretnének a fiataloknak.Like ha benned is ott szunnyad az ÖregHarcos!...
Címkék: film
thumb
Kodály 2.0(50' 2015)
A Dél-Amerikából hódító útjára indult El Systema módszer a szegénységben élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását tűzte ki célul a zene segítéségével. Feladatuknak tekintik, hogy minél rövidebb idő alatt sikerélményt biztosítsanak a gyerekeknek, amelyet egy élményalapú...
thumb
A hantik és a manysik kiirtására tett sztálini kísérlet sajnos túl nagy érvágás volt a két kisszámú szibériai nép számára. A rénszarvastenyésztő nagygazdák és a sámánok fizikai megsemmisítése, és a gyermekek orosz nyelvű kollégiumokba való bekényszerítése e kis etnikumok kulturális haldoklásához...
thumb
Hajnali 4-kor jelzett az elektromos határzár. Az ügyeletes tiszt razzia riadót rendelt el, és kivezényelt egy teljes határőr szakaszt a vasfüggönyhöz. Megállapították, hogy titlott határátlépés történt: a drótkerítésen ruhanyomok vannak. A személy a vasfüggönyt átmászva kívánt kijutni Nyugatra....
thumb
A Rendőr Filmstúdió oktatófilmje a határőrizet eredményes kivitelezéséről, mely ötvözi a modern jelzőrendszer adottságait az élő erők szakszerű fellépésével. A jelzőrendszer minden kiváló tulajdonsága mellett ugyanis, a határőrizet végrehajtásában a döntő szerep az élő erőknek jut és az ő...
thumb
Maca(14' 2013)
Szokatlanul őszinte és tiszta vallomás egy lánytól a múltban elkövetett hibákról, környezetéhez fűződő viszonyáról és a lehetséges jövőről. Üzenet a Leányjavító Intézet falai mögül.BKF Mozgóképművész mesterszak diplomásának alkotása.A többi BKF-es diplomafilm itt látható!
thumb
A Menjek/Maradjak független, európai „új mobilitás“-ról szóló sorozatának második epizódja.
1 | 2 | 3 | 4
következő
utolsó

Itt több tucat filmet nézhetsz ingyen
és legálisan a magyar filmgyártás
krémjéből. Hetente bővül a kínálat. Részletek »

Ha van film, amit szívesen látnál, írj.

Ha van saját filmed, amit szívesen bemutatnál, írj nekünk.
Ha netán gond van a lejátszással, segítünk.

Jó szórakozást!

Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév:
Mehet

Ezzel elfogadod az Indavideó felhasználási feltételeit.

Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Megerősítés!