thumb
A fővárostól távoli Batthyány-kastélyban működő Intapusztai 'bolondokháza' a 60-as-70-es években különös vadhajtása volt a szocializmusnak, legendás intézmény. Megtűrt művészek és osztályidegen arisztokraták élnek itt 'rendes ápoltakkal' elvegyülve, furcsa mód nagyobb szabadságban, emberségesebb...
thumb
Kis Anna Csak családról ne című filmje nyerte a február 2-án véget ért 6. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) a magyar versenyt. A film február 5-től látható az Indafilmen.A lelkes, ám új terepen csetlő-botló tanári kar miatt emelkedik ki az eddigi hasonló témájú, hátrányos...
thumb
Konrád György "Elutazás és hazatérés" című regényének megjelenése előtt az író elviszi fiatal feleségét szülővárosába, Berettyóújfaluba. Mesél egy távoli korról, családi képek, és Darvas Ferenc zenéjének kíséretébenKészült a Noran Könyvkiadó megbízásából 2001-ben.
thumb
A film négy, önmagát esendőségei ellenére vállaló, bátor hétköznapi ember humoros és keserű élethelyzetein keresztül kutatja a választ az olyan kérdésekre, mint hogy hol húzódik a határ, amin túl megbélyegzés várja mindazokat, akik belső hangjaikat jobban, erősebben hallják. Kik ők és miben...
thumb
Fischer Iván legendás művész, aki évről évre elvarázsolja a világot a Budapesti Fesztiválzenekar élén. Stábunk egy éven át követte három földrészen, tucatnyi ország koncerttermein át. Zajos siker követte útját New Yorktól Hongkongig. A filmben megismerjük Fischer Ivánt karmesteri, rendezői és...
thumb
Fischer Iván legendás művész, aki évről évre elvarázsolja a világot a Budapesti Fesztiválzenekar élén. Stábunk egy éven át követte három földrészen, tucatnyi ország koncerttermein át. Zajos siker követte útját New Yorktól Hongkongig. A filmben megismerjük Fischer Ivánt karmesteri, rendezői és...
thumb
Milyen most magyarnak lenni Kárpátalján? Milyenek a hétköznapok? Hogy élik meg az ott élők a háborút, mit gondolnak az ukrán-magyar viszonyról, az új oktatási törvényről, az elvándorlásról? Milyen az élet a magyarság központjának számító Beregszászon, és milyen a peremterületeken? Milyen kép él...
thumb
A Háttér Társaság dokumentumfilmet készített olyan szülőkről, akiknek már előbújt az LMBTQ gyereke. Milyen kérdéseket és dilemmákat vet fel egy comming out? A film segítség lehet minden olyan családnak, ahol felvetőnek ezek a kérdések.
thumb
2011-ben láttam a Fran Palermót fellépni a Veszprémi Utcazene fesztiválon, és akkor teljesen hidegen hagyott a zenéjük: ilyen balkáni, csűrdöngölős, ugráltató muzsika volt, amit a mai napig képtelen vagyok hallgatni. Mégsem tudtam elmenekülni előlük a városban, mert mindenki róluk beszélt, és...
thumb
Mi az oka annak, hogy a nők a 21. században még nem igazán választják maguknak a motorsportot, pedig a lehetőségek ma már nagyon is adottak hozzá. Számos szakmabeli és egyéb értelmiségi személlyel készítettek interjút a témában: többek között megszólal Puzsér Róbert független publicista, Kovács...
Címkék: film
thumb
217 km a kaliforniai Death Valley-ben, a Halálvölgy Nemzeti Parkban. Tűző nap, perzselő forróság, végtelen egyenesek, nagy szintemelkedés, két éjszaka-, és nappal. Egy unikális sivatagi futóverseny - ez a Badwater, amin elindult Lubics Szilvia fogorvos, háromgyerekes anya, ultrafutó. Simonyi...
Címkék: film
thumb
64 éve vívta a Labdarúgó Világbajnokság döntő mérkőzését a magyar és a nyugat-német válogatott Bernben. Döbbent csend borult a nézőtérre, amikor Helmut Rahn belőtte a mindent eldöntő gólt: 2:3. Négy perccel később Szepesi György elcsukló hangja hallatszott a rádiós közvetítésből: vége, vége. A...
thumb
Daróczi Gábor és Orsós Mihály régen tanár-diák viszonyt ápoltak, mára a legjobb barátokká váltak. Mivel gyerekkoruk óta tudják, mi az a mélyszegénység, most, hogy már megtehetik, segítenek azokon, akik nehéz körülmények közt élnek. Innovációjuk egy napelemből, egy akkuból és led szalagokból áll....
Címkék: film
thumb
Lendvai Ádám az alkotás öröméért alkot. Az öncélúan hangzó vallomás játékos elméről árulkodik. Ádámot épp azok a területek érdeklik, amikhez nem ért, hogy tökélyre fejlessze tudását. A streetfood árusító mini BKV kocsik ötlete is ezen a felismerésen alapul.
Címkék: film
thumb
A fiatal Árendás Csaba innovációja feleslegessé teheti a permetezést, illetve csökkentheti az erre fordított költségeket. Kis csapatával most tör nagy piacok felé, a mezőgazdaság "Iphone-ját" szeretné kínálni a gazdák számára világszerte.
Címkék: film
thumb
A három Hajdúnánási fiatal energiatermelő térkővel szeretné meghódítani a világpiacot. Az övék még nem robbant fel, nem úgy, mint amerikai konkurensüké, ezért bízva bíznak abban, hogy termékük kedvelt lesz. Idén kezdik a sorozatgyártást új üzemükben.
Címkék: film
thumb
Huszár Viktor és Borsányi Gábor találmánya már meghódította a világot. De itthon például csak az MLSZ 600 darabot rendelt belőle. Új sportágat hoztak létre, egy egyszerű ötletből.
Címkék: film
thumb
Pál Marcell, Tél András és Schlotter Gergő az internet segítségével szedte össze a találmányuk piacra dobásához szükséges összeget. Az év legsikeresebb magyar kampánya után ma már ott tartanak, hogy minden földrészre szállítanak házi sörfőzőgépükből. Kezdetben tanáraik azt sem hitték el, hogy...
Címkék: film
thumb
A nyilvánosság teljes kizárásával zajlott 1958 nyarán, Budapesten a Gyorskocsi utcai állambiztonsági börtön egyik, erre a célra ideiglenesen átalakított termében Nagy Imre és társai tárgyalása. A felvételek elsősorban Nagy Imre kihallgatását és szembesítéseit örökítették meg. A...
thumb
Három család történetén keresztül mutatja be a film a Magyarországra való visszaköltözés és az újrakezdés nehézségeit. Az Erasmus EuroMedia-díjas Menjek/Maradjak-sorozat legújabb három mini-epizódjának kompakt összevágott változata.Zsófi és Robi félig-meddig jöttek haza Ausztriából, Zsófi már...
1 | 2 | 3 | 4
következő
utolsó

Itt több tucat filmet nézhetsz ingyen
és legálisan a magyar filmgyártás
krémjéből. Hetente bővül a kínálat. Részletek »

Ha van film, amit szívesen látnál, írj.

Ha van saját filmed, amit szívesen bemutatnál, írj nekünk.
Ha netán gond van a lejátszással, segítünk.

Jó szórakozást!

Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!