thumb
A Vakok Állami Intézetében minden év márciusában szépségversenyt rendeznek. Idén ehhez a rendezvényhez Lakatos Márk szalonja is csatlakozott. Balázs Iván filmje.SZAVAZZON!A dokuszemléről ITT OLVASHAT.
thumb
Portré-dokumentumfilm a világhírű magyar gyermekkardiológusok munkájáról. Pataky Csaba filmje.SZAVAZZON!A dokuszemléről ITT OLVASHAT.
thumb
Sokakban Koszovó még mindig háború sújtotta, nemzetiségi konfliktusokkal terhelt veszélyes helyként él. Ők bizonyára még nem kávéztak Prizren folyóparti kávéházi teraszain, nem mászták meg a fellegvárat, nem korzóztak a nyüzsgő, mediterrán hangulatú utcákon. Ma még alig fordul meg ott néhány...
thumb
„Hetednapon amikor úrvacsorára mennek a faluszéli házak asszonyai és férfiai, előbb ki-ki megmossa a másik lábát. Így megtisztulva veszik magukhoz a kenyeret és (bor helyett) a mustot. Kőszegi Edit húsz éve forgat roma közösségekben, filmjei az emberi törekvésekről és az együttélésről szólnak.
thumb
A 2010-es vörösiszap-tragédiát, összefogást és megújulást pécsi diákok Emlékfal állításával örökítették meg, ami lehetővé tette filmes bejutását is az elzárt területre, de a riportok letiltása miatt csak a diákok munkáját megtekintők töredék történetei kerülhettek megörökítésre. Gulyás János filmje.
thumb
Az AHA hajléktalan színház bemutatja Steinbeck: „Egerek és emberek" című darabját. Film a hétköznapi kommunikációról, az egymásra figyelés művészetéről, valamint a reménybeli „másik partról". Surányi Z. András filmje.
thumb
Vallásosfilm(38' 2012)
Az emberek egyfolytában a világ közepét keresik. Mintha lenne ennek az alantas világnak közepe. Pedig nincs. Pedig van. Utazás élők és holtak birodalmában Pilinszky Jánossal és Arszenyij Tarkovszkijjal.
thumb
Lírai és kemény felvételsorozat egy punk együttesről mély interjúk a zenéről, életekről, motivációkról, a vándoréletről, a turnéról. De legfőképpen a ZENÉRŐL, a Dresden Dolls zenéjéről- kemény modern hard rock, elképesztő invenció, energia és tehetség. Két szerelmes zenész feszült párhuzamos...
thumb
A Club Aligának, Balaton legértékesebb magánkézben levő ingatlanjának pártállami éveit mutatja be anézőknek Szabó Gábor, aki a 70-es évek elejétől villanyszerelőként dolgozott itt. A terület minden részérere bejárása volt, sokat hallott és látott. Megmutatja, milyen élet folyt itt, kik voltak...
thumb
A videó egy vándorcirkuszos család két napját mutatja be. A cirkuszos gyerekei sosem fognak tudni áttérni a normál életre. Lakókocsiban nevelkednek, ugyanúgy dolgoznak és fellépnek, mint a szüleik, oda járnak iskolába, ahol épp a cirkusz tábort ver, és nagyon nehezen tudnak maguknak párt találni....
Címkék: film
thumb
Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóján történt megemlékezések csak elvétve említették meg a magyar cigányzene, és cigányzenészek hatását a zeneszerző műveinek megalkotásában. A nem egészen hat perces filmünkben ezeket a hatásokat mutatjuk meg röviden. A film címe idézet Liszt Ferenc...
thumb
Életkő(7' 2012)
Rövidfilm egy keramikusművészről. A dal szövegét Veres Gyula írta.
thumb
Reakciók(9' 2012)
"Ha véletlen egy UFÓ-nak kellene elmagyaráznunk, hogy mit jelent a kelet-európaiság, akkor mostantól könnyű helyzetben vagyunk. Egyszerűen ültessük le egy kényelmes székbe, és indítsuk el neki az alábbi videót. A debreceni gördeszkás srácok által készített film egyszerre szól a kisstílűségről,...
thumb
Lima mellett, a sivatagban raboskodik néhány magyar. A hatalmas nemzetközi kokainüzlet legkisebb szereplői ők, akik teljesen kiszolgáltatva tengetik napjaik egy korrupt és erőszakos világban. A perui drogfutárokról készült Magyari Péter és Tamás Bence Gáspár újságírók filmje.
Címkék: film
thumb
Keveházi László és felesége, Czégényi Klára evangélikus lelkészek az 50-es években indultak lelkészi pályájukon, a kommunista terror elől menekülő, börtönbe zárt szüleik árnyékában. Keveházi László a gyerekmentő Sztehlo Gábor növendékeként a sztehlói gyerekváros, a Gaudiopolis első...
thumb
Éva és József története. Képes-e a hit enyhíteni a mélyszegénységben élő roma házaspár mindennapjainak valóságát? Balog Gábor filmje.
thumb
Riksaláz(56' 2012)
Kitört a magyar riksaláz Amszterdamban, a riksataxik felét magyar sofőr hajtja. Hangulat-riportfilm az emigránsokról a Somogyvári Gergő–Horváth Balázs-párostól.SZAVAZZON!A Dokuszemléről ITT OLVASHAT.
thumb
Egy film a magyar partyéletről, egy nem szokványos, partiról-partira járó parti-túra dokumentáció. A mozi készítői egy új szemszögből kívánják bemutatni a magyar elektronikus zenei élet szereplőit. DJ-k, VJ-k, producerek, promóterek, grafikusok és még sokan mások a szereplői. Olyan nemzetközi...
thumb
Anakronizmusnak tűnik, hogy a XXI. század Európájában, a globalizáció, a profizmus világában léteznek Önkéntes Tűzoltó Egyletek. Ezek a jellegzetesen civil szervezetek nagy hagyománnyal rendelkeznek. A civil kapcsolati tőke, az együttmunkálkodás egy közös célért hidat képezett és képez népek és...
thumb
Rostás Árpád vándorasztalosnak volt egy beteljesületlen gyermekkori álma: egyszer táborozni szeretett volna. A már Magyar Örökség-díjjal jutalmazott mester így vall munkájáról és az indulásáról: "Harminc éve ezzel foglalkozom. Pályafutásom alatt több mint 200 kastélyba volt szerencsém betekintést...
1 | 2 | 3
következő
utolsó

Itt több tucat filmet nézhetsz ingyen
és legálisan a magyar filmgyártás
krémjéből. Hetente bővül a kínálat. Részletek »

Ha van film, amit szívesen látnál, írj.

Ha van saját filmed, amit szívesen bemutatnál, írj nekünk.
Ha netán gond van a lejátszással, segítünk.

Jó szórakozást!

Kapcsolódó cikkek
Egy titokzatos nőről szól.Tovább
Rohamosztagos, Godzilla és telt keblek. A Dome-ban játszott a rocklegenda.Tovább
Adam Driver is esélyes volt a szerepre.Tovább
Fotókat is közzétett az Instagramján.Tovább
thumb
Mivel már majdnem két éve nem volt filmszemle, sokan ki lehettek éhezve, hogy lássák, milyen dokumentumfilmek készülnek itthon. Legalábbis ezt mutatja, hogy 200 ezer feletti nézőszámot produkált az egyhetes előszemlével együtt az Indafilm...Tovább
thumb
Vasárnap, november 17-én délután lesz az IndaFilm őszi dokuszemléje legjobbjainak az ingyenes vetítése a Docuart moziban. Helyfoglalás érkezés szerint. Sok film van, érdemes menetközben is becsatlakozni. Cím: Budapest, IX. Erkel u. 15. (Ráday...Tovább
thumb
Nem adtuk fel, hogy bizonyítsuk, nem minden dokumentumfilm önkínzás: az IndaFilm őszi dokuszemléjét még péntekig, 15-ig tartjuk. Az egy hete tartó szemlén olvasóink legjobban azokat a mozikat szerették, amiben retró nosztalgiázás, gördeszkások...Tovább
thumb
Az öt legjobb magyar dokumentumfilmet keressük az IndaFilm őszi dokuszemléjén november 1-től 15-ig. Összetoboroztuk az utóbbi három évben készült dokumentumfilmeket erre a két hétre: összesen vagy 47 film érkezett a felhívásunkra. Ami közös...Tovább
thumb
Gyöngyöspata és Olaszliszka hírhedté válása után Tiszabőről is egyre több rémhír jelent meg a médiában a cigány-magyar együttélés különböző problémáiról. Az ország legszegényebb, főként romák lakta településén, Tiszabőn az iskolából, a...Tovább
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!