thumb
A kis utazás(92' 2000)
Történetünk abban az időszakban játszódik, amikor a külföldre vágyó kelet-európai fiatalság leginkább a “testvéri – baráti” szocialista országokat látogatta. 1980-ban már lehetett Coca Cola-t és Levi’s-t kapni a boltokban, a berlini fal azonban még tartotta magát. Egy magyar kisváros...
thumb
Üres lovak(67' 2019)
Lichter Péter harmadik játékfilmje, az Üres lovak két filmrendező, Kertész Mihály és Bódy Gábor halál utáni találkozásának szatirikus történetét meséli el. A Mácsai Pál és Rába Roland által megformált kísértetek beszélgetéseit régi hollywoodi klasszikusok, illetve szerzői és avantgárd alkotások...
thumb
Baráti összefogással készült független játékfilm az alkotók egyetemi éveik alatt született, és két barát kalandjait mutatja be a felnőtté válás útján. A játékos hangvétel és az amatőr technika ellenére egész komoly gondolatokig vezet el a mese. Egy kelekótya páros, Zátonyi Dani és Kővári Toma...
thumb
Bombaként robbant a hír: egy idegen civilizáció nagy erősségű rádiójeleit észlelték Magyarországon. Maroknyi csapat kapta a megbízást, hogy elkészítsék az emberiség első filmes csillagközi üzenetét egy távoli galaxisba. A nemzetközi űrügynökségeket megkerülve, egy Kondor nevű kétes hírű hazai...
thumb
Feketerigó(67' 2015)
A lézengő művész Kolos gyerekkori barátja Márk bevezeti a nihilista punk világ mocskába és így rájön, pontosan erre az illúzióra várt eddig. "De a feketerigó. Neki van egyénisége, saját éneke, de ha úgy tetszik neki, le tud másolni más énekeket."
thumb
Randevú(86' 2006)
"A nagy filmes comebackjét élő Pap Vera méltó partnerei a fiatalok (Danis Lídia, Szamosi Zsófia, Zrínyi Gál Vince). Hol lassan bandukolnak, hol futkosnak fel és alá, szépek és ártatlanok, mintha nem is az az útlevél lenne a fontos, hanem a nehézségekkel teli együttlét. " Turcsányi Sándor, Mancs
Címkék: film
thumb
Fekete leves(94' 2014)
A sokmilliós póker adósságba keveredett DJ tippet kap, hogy mászhat ki a zűrből: csak egy páncélautót kell megszerezni. Az akcióhoz az éppen diliházban pihenő haverját és annak ápolt barátait szervezi be. A bolondkommandó meglepő profizmussal csinálja meg a nagy balhét. A 300 milliós zsákmány...
thumb
56 villanás(51' 2007)
Ha 1956 októberében 28 éves lennél, mi történne veled?Észrevennéd, hogy hová kell menned, mit kell tenned?Fegyvert is fognál a kezedbe? El tudnád érni, hogy a hirtelen támadt barátaid hallgassanak rád? Mivel győznéd meg őket?Felelősnek éreznéd magad, mindazok miatt, akik vezetőjüknek...
Címkék: film
thumb
Novák Tünde, a börtönbüntetését töltő rablólány önéletrajzi írásából készült a forgatókönyv. Ott indul a történet, hogy a fiatalok Lili (Ráckevy Ildikó) és Pali (Karalyos Gábor) elkövették a bankrablást, és menekülnek, az újságokból tudják meg, hogy ők a magyar Bonnie és Clyde. A néző az elején...
thumb
Rohamosan épülő szocialista város valahol a Duna partján, az ötvenes évek elején. Ott tanárkodik, szervezi a piros betűs ünnepeket, vigyáz a focisták erkölcsére, és teszi, amit tenni jónak lát Csocsó, született Csomai Gusztáv. Ez a történet leginkább róla szól, az életvidám, optimista és örökké...
thumb
Egyetleneim(77' 2005)
Ne egy hagyományos csajozós filmet várjunk kanos pasikkal az ibizai tengerparton. Ez a film két történet, és mindkettőben Én (Kovács Krisztián) a főhős, de az egyik szálban Én tébolyodottan csajozik, ámokfut a városban, megveri a portás, ezeken lehet röhögni, a másik szálban pedig Én és Judit...
thumb
Brúnó kettős életet él egy szerelmi négyszög kellős közepén. A vidéki idillből hetente kétszer a nagyvárosi prostik világába utazik. Mari, a szerelme, vidéken várja hétvégére. Ringó, a társa, hétfőtől péntekig ragaszkodik hozzá. Egy kuncsaftja a hét minden napján szereti őt. Brúnó eltéved a maga...
Címkék: film
thumb
A húszéves cigánylány, Csokonai Lili archaikus nyelvezetű naplóját követve fokozatosan tárul föl előttünk egy egyoldalú szerelem krónikája. Gryllus Dorka és Kaszás Attila filmje, Sólyom András rendezte 1996-ban. Esterházy Péter Tizenhét hattyúk című regénye alapján készült.
Címkék: film
thumb
Liberté '56(110' 2007)
Vidnyánszky Attila 2007-es filmje időben a forradalom tizenkét napját fogja át, kerettörténetével együtt azonban egy három évtizedes cselekmény eseményeit követi. Kádár Jánost Eperjes Károly, Nagy Imrét Horváth Lajos Ottó alakítja. A forgatókönyvet Szőcs Géza írta. 58 júniusában, Nagy Imrének és...
thumb
55 éve végezték ki az 56 jelképévé vált kommunista vezetőt. Az események titkait kutatja a Temetetlen halott című Mészáros Márta-film, ami Nagy Imre utolsó éveit mutatja be Jan Nowiczki főszereplésével. Hogyan lett egy nemzeti forradalom jelképe, miniszterelnöke, aki felmondta a Varsói...
thumb
A rendszerváltozás után, amikor a titkosszolgálati adatok nyilvánossá váltak, a középkorú Czettl Andor (Cserhalmi György) egy nap elmegy a levéltárba, hogy elolvassa a róla készült jelentéseket. Megdöbbenve tapasztalja, hogy nemcsak megfigyelési jegyzőkönyvek készültek róla, de egyenesen a...
thumb
I Love Budapest(81' 2001)
A film főhőse két fiatal pár. Anikó Mikivel, Móni Krisztiánnal talál összhangot. Hogyan boldogulnak a mai világban, a mai Budapesten? Útkeresésükről, jó vagy rossz döntéseikről, azok következményeiről szól a szórakoztató, életvidám történet, amelyben az is kiderül, hogy ki és miért hallgat a...
thumb
Kalandorok(110' 2008)
A mélyponton lévő trombitaművész a fiával, a zavaros ügyekben utazó Andrással felkerekedik, hogy meglátogassa Erdélyben az apját, aki épp a feleségétől menekül. A három férfi Erdélyből közösen indul vissza Budapestre. Rudolf Péter, Haumann Péter, Schruff Mihály és számos megpróbáltatás: gázolás,...
thumb
Utolsó idők(90' 2009)
1997-ben járunk, a keleti határ közelében. Itt él Iván, az autószerelő, fogyatékos nővérével, Eszterrel. Egy napon Esztert megerőszakolják a közeli erdőben. A rendőrségi nyomozás nem sok eredménnyel jár. Egy véletlen folytán drámai felismerésre jut megerőszakolásával kapcsolatban. Már esze ágában...
thumb
Az ingatlanügynöknek egy raktárházon kellene túladnia, ahol a dobozkészletet egy kínai férfi, Wu őrzi. Jön még egy pizzafutárlány, akibe beleszeretnek. Miklauzicz Bence filmjében Rátóti Zoltán, Yu Debin és Bánfalvi Eszter. Moziban csak 1400-an látták.
1 | 2 | 3
következő
utolsó

Itt több tucat filmet nézhetsz ingyen
és legálisan a magyar filmgyártás
krémjéből. Hetente bővül a kínálat. Részletek »

Ha van film, amit szívesen látnál, írj.

Ha van saját filmed, amit szívesen bemutatnál, írj nekünk.
Ha netán gond van a lejátszással, segítünk.

Jó szórakozást!

Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!