Vakondok 2

51
Feliratkozom
film
503 videó
21
0
Gyártási év: 2011

Egy olyan szubkultúrát mutat be a film, ami a legtöbb ember számára ismeretlen, pedig 30 éve létezik: a Demoscenét. A művészet és a matematika fúziója, ami a digitális technikának köszönhetően új megközelítést ad az alkotófolyamatokhoz. Matusik Szilárd filmje.

Az 1980-as évek elején változott meg valami örökre a világban, ekkor tört be a háztartásokba a számítástechnika, főleg a sokak számára elérhető áron megjelent Commodore 64. Tömegeknek nyílt meg a lehetőség digitális alkotások létrehozására. Az alkotó, fizikai beavatkozás nélkül, csupán a matematika nyelvén kommunikálva, programkódokat írva hozhat létre képi és hanghatásokat, és kombinálja ezeket a legkülönfélébb audiovizuális hatások elérése érdekében. Ilyen technika alkalmazásával, vagyis számítógépre írt programokként születettek meg a demok, és velük együtt a demoscene nevű szubkultúra. A filmet Barcelonától Zürichen át Helsinkiig vetítették számtalan városban, több fesztiválon is szerepelt: manhattani, new york-i fesztiválokon például, az országos független szemlén (MAFSZ) pedig díjat kapott.

A 3. rész bemutatója december 17-én lesz az A38 hajón.

SZAVAZZON!

A dokuszemléről ITT OLVASHAT.

Mutat
0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzászólások
Követés emailben
Szólj hozzá!
thumb
Bogancsy : nem, nem olyan,és ha megnéznéd a filmet nem írnál orbitális baromságokat, te nagyongyerek
thumb
tomcat-et egy pillanatra mutatják benne valahol az első felében, meg a boyz nevű srác említi - de talán elfért volna ebben ő is, függetlenül az egyéb baromságaitól
thumb
No de hol van minden demoscenerek leghírhedtebbike, Tomcat? :)))
thumb
Annyira pontosan, precízen meg van vágva, össze van szerkesztve... és a zenék! Minden elismerésem, szakmailag kiváló munka!
thumb
Ez nagyon jó volt. Nem is tudtam hogy létezik ilyen művészeti ág, és szerintem velem együtt vannak páran.
thumb
Remek kis film :-) [Perplex]
thumb
Szuper téma, szuper film, remek szubkultúra!
thumb
Respect mindenkinek a világon, aki hozzátett ahhoz hogy akár egy pixel létrejöjjön a képernyőn!
thumb
AMIGAAAAAAAAAAAAAAAAA! QRNYAD!
thumb
Jee, Ern0 latszik valahol a hatterben. Vicces, hogy manapsag mar nem is tudja leirni rendesen a nevet. :) (nincs athuzott 0)
thumb
Számomra öröm,hogy helyet kaptam a filmben zeneileg ezzel is hozzátéve a film értékéhez. L) Üdv Shamen from Amiga Scene / Faculty - CDInc
thumb
Az eleje nagyon joóó. :)
thumb
Zseniális film, akit egy kicsit is érdekel ez a téma, az bátran nézze meg. Fel is fedeztem egy-két ismerős nevet a filmben még gyerekkoromból.
1 | 2
következő

Itt több tucat filmet nézhetsz ingyen
és legálisan a magyar filmgyártás
krémjéből. Hetente bővül a kínálat. Részletek »

Ha van film, amit szívesen látnál, írj.

Ha van saját filmed, amit szívesen bemutatnál, írj nekünk.
Ha netán gond van a lejátszással, segítünk.

Jó szórakozást!

Kapcsolódó cikkek
A budapesti Centrál Színház 350 millió forinttal kevesebb kap, mint...Tovább
Mi mondhatna többet egy újságról, mint egy-egy olyan cikk, amit a...Tovább
Amikor elfogyott az irodalmi alapanyag, akkor jött Hollywood, és...Tovább
Új sorozat készül Jean-Luc Picard admirálissal a főszerepben. Itt...Tovább
A kegyvesztett producer állítólag 44 millió dollárt szán arra, hogy...Tovább
A Bittersweet Symphony egy Rolling Stones-dal alapján készült,...Tovább
thumb
Mivel már majdnem két éve nem volt filmszemle, sokan ki lehettek...Tovább
thumb
Vasárnap, november 17-én délután lesz az IndaFilm őszi dokuszemléje...Tovább
thumb
Nem adtuk fel, hogy bizonyítsuk, nem minden dokumentumfilm...Tovább
thumb
Az öt legjobb magyar dokumentumfilmet keressük az IndaFilm őszi...Tovább
thumb
Gyöngyöspata és Olaszliszka hírhedté válása után Tiszabőről is...Tovább
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY